Hogyan működik a reiki energia, egyszerű a válasz
Az Uszui Reiki gyógymód tanítása a lélek és a test gyógyítása a boldog élet elérése érdekében.
A betegségek fizikai megjelenése előtt minden esetben, szellemi, lelki, tudati szinten, vagy a szellemi lényünkben egyensúlyzavar jelenik meg, és ezeket kell először törölni.
Olvass többet a reikiről: https://reikidunavarsany.hu/2018/11/29/mi-a-reiki/
Ismerjük meg az ember részeit
AZ EMBER örök és hallhatatlan, a legfőbb része a szellemi mivolta. Amikor fizikailag megszületünk a Földre, a szellemi lényünk érkezik, ami megteremti a tudatot, a lelket és a testet.
Az élet végéig a szellemi lény vezeti, kontrollálja, amely átjárja a lényünket. A halál után távozik a felsőbb dimenziókba és készül újjászületésre. Ez az élet körforgása a Szamszára, amit helytelenül lélekvándorlásnak neveznek.
A LÉLEK, amit szellemi lény hoz létre, kihelyezi magát az aurába. A lélek tart kapcsolat a szellemi és fizikai világunkkal, és ennek közvetítője az elme. Az újjászületéseknél a szellemi lény a lelket nem viszi magával, hanem mindig újat alkot.
A lélek (és az elme) a testet körülvevő Aura energiamezőben, és a testben tartózkodik, amelyeket teljesen átjár.
A TUDAT, egy olyan intelligencia, tároló rendszer, amely képekben gondolkodik, vele képesek vagyunk előhívni bármit, amit eredendően tudtunk, mivel a memória is a tudat része.
A TEST a forma, amellyel a szellemi lény észrevehetővé válik, vagyis megmutatja magát.
AZ ÉN, (az EGO) tehát nem az elme és a test, hanem a szellemi lény, ami ezeket létrehozta.
A REIKI BEAVATÁS: Egy folyosót nyit az energia rendszerben, amely lehetővé teszi, hogy az egyén képes lesz korlátlanul hozzájutni a hatalmas Univerzum Isteni energiájához. Az Univerzum törvényének lényege a szeret, aminek a segítségével megjavíthatja az életét, és magasabb nézőpontból fog önmagára tekinteni.
Amikor a lélek, a tudat vagy esetleg a legfelső szellemi lényünk szintjén is problémák vannak, azok átjárják a testet és fizikailag is megjelennek.
Ezért kell mindig a testi problémát, legelőször lelki-szellemi szinten keresni. Meg kell keresni az alapot, a kiindulási okot, ami a betegséget okozza. Ki kell tisztítani, a múlt lenyomatai, szennyeződéseit, eltávolítani, feldolgozni az úgynevezett karmát és traumát. Tehát nemcsak a jelen, hanem a múlt, (és a jövő) tisztítása nagyon fontos. Mivel a lélek egy átjátszó rendszer a szellemi lényünk és a testünk között. A test érzéseit közvetíti a szellemi lény felé és fordítva, a szellemi lény érzéseit a lélek transzformálja a test számára.
A Reiki hatása, tehát úgy kezdődik, hogy mindennapi használatával, a lelki okokat automatikusan elkezdi tisztítani. Ez a szellemi lényünk, megnyilvánulására kedvező hatással lesz. A reiki gyakorlások, az energia átadás, az energia küldése, a táv-reiki alatt, az energia folyamatosan keresi a problémák kiváltó okait, tisztítja azokat és törli hatásukat, főképpen, ha a kérésünk és a szándékunk is az.
Azonban. ha a beteg nem változtat a rossz életvitelén, vagy legyint a fentiekre, a probléma ismételten visszatérhet.

beteg kezelés
A Reiki módszer, kihat a gondolatokra, az érzelmekre és a cselekedeteinkre is. Ezáltal a karma mérlegét pozitív irányba billentve jobbítja a sorsunkat.
Az orvostudomány gondoskodik a jó fizikai állapotunkról. Műtétekkel, oltásokkal, gyógyszerek alkalmazásával csodás eredményekre képes. Azonban a tünetekre figyel, a betegség lelki okait nem vizsgálja.
A Reiki nem fizikai gyógyító energia, hanem életerő-energiából áll. Nem bioenergia, hanem a Magasabb Intelligencia (Isten), által szellemileg irányított életerő-energia. Ahol szükség van rá, megteremti a javító feltételeket. Nem lehet az elmével irányítani, ezért nem korlátozza semmi a hatását, automatikusan dolgozik értünk.
A tudatban (elmében) a tudatalattiban, és a testben lévő negatív gondolatokat érzéseket kijavítja, így lehetővé válik a normális egészséges áramlás folytatása.
Az eredményekről néhányan írnak és még kevesebben videón mondják el történetüket. Ezáltal segítenek elhinni másokkal, hogy van lehetőség a gyógyulásra.
Sālāgean Anikó vagyok Szatmárnémetiből
Mell daganattal diagnosztizáltak 2011-ben. Az áttétel miatt több műtétem volt, majd kemoterápia és sugárterápia következett egymás után. 2012 után 5 évig úgy nézet ki meggyógyultam .
Sajnos a daganat visszatért a gerincben 2022-ben. Eltávolítottak a daganatot és a 9 és 10-es csigolyák egy részét, amit 4 csavarral rögzítettek. Egy 16 mm tumor ott maradt nem operálható ezért gyógyszeres kemoterápián vagyok. Az ülés és az állás is nagyon fájdalmas és fárasztó volt .
2024 májusában a Szatmárnémeti Reiki vezetőnkkel Nyesti Csabával többen ellátogattunk a Dunavarsányi Reiki közösséghez. Sokat tanultunk és az első érzések a béke es a nyugalom volt. Azóta újra minden nap használom a reikit alkalmazom a gyógyszerekre (nincs már hányingerem tőlük) a vízre és a fájdalom csillapítására. .
Mindenkinek szeretettel ajánlom a módszert. Reiki klúbot alapítottunk és a vezetőnkkel hetente energiával kezeljük egymást. A Dunavarsányi reiki közösség tagjai naponta küldik nekem és a beteg társamnak a reiki gyógyító energiát.
A FENTIEK HATÁSÁRA FÁJDALOM NÉLKÜL TUDOK ÉLNI, HOSSZASAN ÜLNI, ÁLLNI ÉS MENNI..
Köszönettel és hálával Anikó salageananiko@gmail.com
Ezekről olvashatsz https://reikidunavarsany.hu/vendegkonyv/
Videókat is láthatsz: https://reikidunavarsany.hu/videok-gyogyulasokrol/
Megtanulható a reiki: https://reikidunavarsany.hu/2020/03/08/eredeti-usui-reiki-ryoho-tanfolyamok/
Online tanfolyam: https://reikidunavarsany.hu/reiki_tanfolyam_online/