A reiki tanfolyam ára fontos, de az olcsó ár miatt, ne tanulj bóvlit. A reiki tanfolyamok ára széles skálán mozog, sokféle reiki irányzata van, és ha nagyon olcsó, akkor mindenképpen kérdezd meg a reiki tanár mestervonalát. Ha nem tudja levezetni a reiki megalapító Usui senseitől, akkor, amit képvisel, nem nevezhető reikinek. A reiki hitelességéről itt olvashatsz.

  1. mestervonal nélkül úgynevezett reiki módszerek, a legolcsóbbak, némelyik még azt is hirdeti, hogy reiki fél áron. Ezeknél az első fokozat ára, akár 4000.- forint is lehet.Ezekre nem érdemes több szót vesztegetni. Sokszor hangoltam át az Usui Reiki Ryoho módszerre a hozzánk fordulókat.  

 

  1. Hawayó Takata sensei vonalán keresztül a Shiki Ryoho Reiki, vagyis a nyugati reiki, aminek sok változata van, attól függően, hogy a mestervonalon lévő tanárok, miket tettek hozzá a reiki módszerhez, vallásokat, más módszereket, és saját magukat, ugyanis Takata sensei szóban tanított és nem is egyformán. A további a tanárok is szóban tanítottak, ha írásos jegyzetük, vagy akár tankönyvük van, azokat ők írták, így nem eredeti. Ezek első fokozata 12 000.- forinttól elérhető. Korábban én is ezt, és így tanítottam, ha nálam akar tanulni ilyen tanuló, akkor szívesen áthangolom, a Gendai Reiki módszerre, és az árból, a felkészültsége alapján kedvezményt kap.

 

  1. Japán vonalak 2000. év után terjedtek el, nagyon különböznek a más reikiktől úgy az energiájuk, mint a tanítási anyaguk. A két alábbi tananyaga, csak kis mértékben tér el egymástól, de az árban nagy a különbség.

 

  • A Jikiden Reiki első Shoden fokozat ára 2020-ban 60 000.- forint, a második Okuden fokozat 80 000.- forint. Tanfolyami egységes tanfolyami jegyzetét és az okleveleket Japánból a Jikiden Intézetből küldik. Sajnos magyarországi tanárok magasabb fokozatokat nem taníthatják. Ha valaki tovább akar tanulni akkor külföldre kell utaznia. A Jikiden reiki első és második fokozatát 2009-ben japán Masaki Nishina reiki tanártól tanultam.

 

 

 

  • Gendai Reiki, tanár (és Shiki Ryoho, nyugati reiki tanár is) vagyok, de legszívesebben a Gendaira épülő Usui Reiki Ryohot tanítom, mivel a gyógyulási és fejlődési eredmények a legjobbak. A tanfolyamokon a tanuló az eredeti tanítás jegyzeteit kapja meg, az én javaslataim, csupán a függelékben találhatóak meg. Az első Shoden fokozat ára 2020-ban nálam 20 000.- a második 25 000.- forint. Más tanároknál, az ár ugyanezért, akár a duplája, vagy triplája is lehet. Oklevelet adok a tanfolyam elvégzéséről, magyar és angol nyelven A tanfolyamok, később ingyenesen többször is megismételhetők.

 

A TANFOLYAMOK egynaposak, alkalmazkodva a jelentkezők igényéhez. Mivel a reiki közösségünket gyakran olyanok keresik fel, akiknek sürgős a tanulás, megtörténhet, hogy behangolásokat, és rövid tanítást kapnak és a következő tanfolyamon ezután részt vesznek. Legjobban bevált, hogy ez a reiki klub napján 14 órától 20 óráig történik és az új tudását már ki is próbálhatja a diák.

 A tanulást folytatjuk, egy megbeszélt időben, illetve mivel kéthetenként van online gyakorlás, ahol szintén gyakorolhatnak. A nagyon távoliak esetében, főképpen az első Shoden fokozat megtanulható online tanfolyamon is, a gyógyulási eredmények igazolták, hogy teljes értékű ez a módszer. Ilyenkor a tanuló akár évekig is ingyenesen részt vehet az online gyakorlásokon, tehát szó sincs gyorstalpaló módszerről. Ha személyesen találkozok az ilyen tanulóval ingyenesen kap megerősítő behangolást.

 

A reikis kezel

Ne gondold tehát azt, hogy minden reiki oktatáson ugyanazt kapod, és ugyanazon energiába kapsz behangolást. Az elméletben és az eredeti gyakorlatokban, de legfőképpen az energia minőségében jelentős a különbség. Nem szóban, vagy kitalált jegyzet alapján kapod a tanítást, mivel a japán vonalú reiki esetében az eredeti hiteles tanítást tanulod és annak magyar nyelvű jegyzetéből később könnyű visszaemlékezni mindenre. A Gendai Reiki esetében, az egész világon minden tanár ugyan azt tanítja.

Magát az energiát szeretnéd megismerni, erre egy lehetőség van bejelentkezéssel a reiki klubnapon. A tanfolyamot végzett tanulók itt támogatást kapnak és gyakorolhatnak ingyenesen.

Ezeket a szempontokat érdemes megszívelni, mielőtt a reiki tanfolyam ára alapján döntesz. A reiki tanfolyam ára is fontos lehet a döntésedben, de azt is mérlegelni kellene, hogy mit nyújt neked, ha alapos képzésben és erős energiában szeretnél részesülni.

Ha önmagad fejlődése, egészséged javítása, illetve mások segítése a célod, akkor beláthatod, hogy nem a legalacsonyabb ár a döntő, olyan reikit tanulj, amelyiknek az ára, sokszorosan megtérül.

Négy hiteles reiki tanár beavatásom van, de azt tanítom, ami az eredetihez a legközelebb áll és az eredmények a legjobbak. Amit tanítok, csak kis mértékben tér el attól, ahogyan az alapító Mikao Usui sensei tanított, 1922. évben Japánban.