Reiki Klub látogatása lehetőség a lelki fejlődésedre.

Ne gondolj valami misztikus dologra. Én nem hittem a dologban, de amikor először reikit kaptam, két perc alatt elaludtam az ágyon, és amikor felébredtem szuper nyugalmat és a békét éreztem. A többiek elmondták, hogy korábban minden feszültségektől, stressztől megszabadultak, amiről nem is álmodtak, valamint a problémáik lényegesen javultak, vagy megszűntek. Megkérdeztem: nem is kell ezután orvoshoz járni? A válasz az volt, dehogynem, a reiki energia együttműködik az orvoslással, a vallásokkal és minden gyógyító módszer hatását felerősíti. Megtanultam a remek módszert és ma már naponta használom.

Tisztelettel: Opra János Reiki Okuden.  oprajani@gmail.com

A VILÁGJÁRVÁNY MIATT A REIKI KLUB IDEIGLENESEN ZÁRVA TART.

A REIKI KLUBOT AZÉRT TARTJUK FENT, HOGY A REIKIT TANULTAK GYAKOROLNI TUDJANAK, FEJLŐDJENEK ÉS A FELMERÜLŐ KÉRDÉSEIKRE VÁLASZOKAT KAPJANAK.

Ha érdeklődsz, kíváncsi vagy és szeretnéd kipróbálni milyen érzés az energiát kapni, akkor be kell jelentkezned levélben a reikiwagner@gmail.com címen. 

Mikao Usui japán ember 1922-ben megvilágosodás alatt jutott a reiki energiához. Kidolgozta a módszerét, amit tovább tudott adni másoknak, és így jutott el hozzánk is. Azt mondta, hogy az emberek 90%-a nem értette mi is az a reiki, amíg ki nem próbálta. 

Mi történik a Reiki klubban?

„Ha eljössz, itt mindig segítséget, és szeretetet kapsz.” A reiki energia és a földsugárzás mérés, a klubnapon ingyenesek

A klubnap Dunavarsány Viola utca 28 alatt, minden szerdán 18 órakor kezdődik az üdvözlésekkel, majd az auratisztítás után felállítjuk a masszázságyakat. Pár perc múlva, általában két reikis  egy személynek energiát közvetít, mintegy 40 percig, majd váltás következik. Egyszerre 4-5 személy is kaphat reiki energiát, tehát a klubnapon akár összesen 10 fő is Ez általában 19.30-ig, tart, ezután megbeszéljük a felmerülő kérdéseket, az élményeket, majd meditáció után elköszönünk egymástól.

A Reikire behangolt személy, röviden reikis, a reiki-energia közvetítésével, megnyugtatja a befogadót, megemeli annak energiaszintjét és harmonizálja azt. A eredményeket tehát, nem a reikis, hanem az Univerzumot megteremtő Teremtő Isteni akarat energiájának köszönhetjük.  Ez egy alternatív lehetőség, a jó közérzet javítására, mert a reiki hatásosan együttműködik, az orvoslással. Ha a reiki kipróbálása után meg szeretnéd tanulni a módszert, akkor a lehetőségről, a tanfolyamokról ide kattintva olvashatsz.  

2008 előtt a Reiki klubunk Budapesten volt. Ezután két helyen Budapesten és Dunavarsányban. Sajnos jelenleg a Budapesti klubfoglalkozás, helység problémák miatt szünetel. 

DUNAVARSÁNYBAN 2008 januártól minden héten Reiki közösségünkben klubot működtetünk, amelynek a célja a gyakorlás önmagunk és a társaink feltöltése a kozmikus energiával.

Tapasztalatom szerint az emberek, akkor fordulnak az alternatív lehetőségek felé, amikor már sokat csalódottak és nem akarnak beletörődni a helyzetükbe.

A Reiki energiaátadás, egy csodálatos lehetőség, hogy a problémái miatt nagy feszültségben élők megnyugodjanak és meglássák a kiutat a rossz helyzetükből. Ha kéred, az aurádból ingyenesen kimérem a fekvőhelyed földsugárzás terhelését. Sok esetben, az emberek rossz helyen fekszenek. Van lehetőség, hogy Te, vagy a hozzátartozód megtanulja a talpmasszázs alapvető fogásait, ami szintén sokat segíthet. 

Az energiafeltöltést, az első alkalommal, lehetőleg egy Reiki-1 fokozatú tanítványra bízom, vagy a képzettebb tanítvány esetleg én, lágyabb energiákat közvetítünk, a hozzászokás miatt. A csakrák (energia központok) vizsgálatát is végezzük, amelyből az energia blokádokra lehet következtetni. A lágy Reiki feltöltés az alanyt legtöbbször elvarázsolja a szkeptikus személy véleménye, megváltozik. Szívesen elmondjuk a betegség lehetséges lelki okait. Mivel a reikisek sok problémától szabadultak meg korábban a legnagyobb segítség, ha Ők a tapasztalataikat átadják az újabb érdeklődőknek, amelyeket a Reiki hatásosságáról tudnak. Mindenkinek ajánlatos a többlet energia a prevenció, vagyis a megelőzés miatt. A békét, harmóniát, így az egészséget nem megszerezni kellene, hanem megtartani. 

reiki klub

reiki klub

Kedves Tanár úr!

Köszönöm szépen A tegnapi napot, nagyon jó érzés volt szeélysen találkozni és részt venni a tanfolyamon. A férjem is meglepődött amit kapott kezelést, hogy mennyire érezte azt! Annak meg még jobban hogy a beteg fiam Markó, az eltelt idő alatt ennyit változott, együttműködő volt, a tanfolyami kezelés alatt is, és korábban a távoli a kezelések alatt is. Járása, a beszéde, a figyelme is koncentrációja is jobb lett. Bízom benne, hogy hamarosan teljesen meggyógyul.

Hálásan köszönök mindent!  Üdvözlettel Herceghné erzsebetgaraguly@gmail.com

 

Szívből gratulálok, a Dunavarsányi reiki klub 15 éves születésnapján. Korábban 2006-ban is találkoztam Wagner mesterrel, amikor Budapesten a 11. kerületi reiki klubot látogattam. Akkor súlyos colitisz betegségből gyógyultam meg a reiki és a reikisek segítettek. Köszönöm és még sok-sok évet kívánok nektek!

Zsuzsanna Fehér  feherzsuzsanna23@gmail.com

Nekem a klub olyan, mint a béke szigete ahol testileg és lelkileg meggyógyulni és fejlődni lehet. Ahol a klub összes tagja a barátaim lettek, szóval a klub a legjobb hely ahol lehetek. Örülök, hogy minden szerdán van klub. Nagyon tetszik a honlap mind tartalmi mind formai szempontból. www.reikidunavarsany.hu . Ha azt akarod, hogy szebb és jobb legyen a világod, próbáld ki a reikit bátran!

Jurancsik Rózsa Dunavarsány Arany János utca 78

Egy család Ceglédről érkezett, 2016-03-16-án a Reiki klubnapra. A látogatásuk után kaptam ezt a levelet:

Tisztelt Mester.  Az ötödik X után rendszeresen itt ott fájdogál, visszatérő megfázás, napi stressz….akkor jön valami, aminek nincs mellékhatása. Kerestem kutattam és  rátaláltam a reikire, és valami  elvezetett Dunavarsányi reiki klubba. Többször beszéltünk telefonon, Lajos mesterrel és felcsigázott, szerény alázatos ember benyomását keltette. Izgatottan vártam a szerdai Klub napot, hogy megismerkedjek a Reikivel Elmondtam a családtagjaimnak is, a Párom és Lányunk is velünk tartott. Mindhármunkat magával ragadta a Reiki és a Közösség. Amit ott vár ránk azt szavakba nem lehet önteni, meg kell tapasztalni! Hazafelé, már biztosak voltunk benne hogy mind hárman szeretnénk megismerni, érezni a reikit jobban. Köszönöm a lehetőséget.  

Üdvözlettel Váradi Gyula Ceglédről gyulaurv@gmail.com

Egy Okuden, második fokozatú reikis levele.

Mit jelent reikisnek lenni 2016-ban, Dunavarsányban? (a levél 2016-03-02 érkezett) Jelenti, ebben a hite hagyott világban, a lélekre, az egészségre való odafigyelést. A Reiki kezelések alkalmával, befelé magunkban érzékeljük a lényünk harmonizálását, energiáink kiegyenlítődését és egészségünk helyreállását. Megérzéseink szerint, a megcélzott magasság, a Nagy Teremtő gyógyító energiája, amely elhelyezte bennünk a szikrát, a fényt, a gyógyító rezgéseket, amelynek átélése után, minden időmet a vele való egységben, TÖKÉLETESSÉGBEN szeretném eltölteni. Jelenti a korlátlan mennyiségű gyógyító energiát és a tapasztalat cserét is, például az intuíciót (megérzést), amire szintén nincs tudományos magyarázat. Túl van a racionális elmén, a logikán. Intuícióval és érzékeléssel, a beteg testrész helye könnyen, anatómiai ismeretek nélkül is, megtalálható. Jelenti az egészséget javító meditációkat, amelyek legtöbbször, belső utazások. Jó lenne, ha több idő lenne, vagy külön alkalom, amikor a többi résztvevővel, ezekről bővebben kifejtenénk az észrevételeinket. Jelenti azt is, hogy a reiki közösségben, mindig feltöltődhetünk reiki energiával és barátokkal találkozhatunk. Ott nagyon mély nyugalom és béke érzése fog el. Megérzem azt is, hogy egy különleges helyre jutottam önmagamon belül, és biztosan tudom, hogy a Reiki sokban hozzájárult ahhoz, hogy jobban megértsem és élvezzem az életet.

           Simon János Dunavarsány simonzenta@gmail.com

Kedves Lajos!  A párom talált RÁD. A nagylányomon szeretnénk már évek óta valamilyen formában segíteni, hogy az önbizalma erősödjön, és próbáljon magára találni az ÉLET- ben. Próbáltunk pszichológust, kineziológust, de valahogyan egyik sem működött. Egy bizonyos koron túl, az embernek kezd minden nyavalyája előjönni, és a mai világban a stressz mindenre rányomja bélyegét. Ezekre szerettünk volna megoldást találni. Emlékszem a szerdai napon minden bajom volt. Begyulladt a csigolyám  ami ritkán elővesz, fájt a fogam stb. A reiki kezelés után teljesen jól éreztem magam, mintha kicseréltek volna. A korábban komor, szótlan lányom, hazafelé mosolygott, csacsogott. Nagy élmény volt a reiki klub megismerése. 

Üdvözlettel: Nagy Marika Ceglédről <moczy40@gmail.com>