Online tanfolyamok Skype-on

 

Online tanfolyamokat behangolásokat tartok a távollévőknek a Skypeon is.

Az interneten többen fordultak hozzám testi, lelki betegségeikkel és problémáikkal, akik messze laktak tőlem. Kezdetben megpróbáltam a telefonon, majd később a Skypeon a behangolásokat és tanítottam a távollévőket a Gendai Reikire és jelentős javulások, illetve gyógyulások történtek. Ma azt állítom, hogy nincsen különbség az eredményeket illetően, a távoli és a közvetlen behangolás között. Tehát az energia küldéshez hasonlóan, a behangolások is teljes értékűek. 

Nagyon kedvező az is, hogy a Gendai Reiki tanulása, a behangolások, elérhetőek, az országban, vagy külföldön, távol élők számára és a lakásukhoz kötött, mozgássérülteknek is.  Azoknak, akik közvetlenül tanultak tőlem, de kérdéseik merülnek fel és nem tudnak ismét eljönni, konzultációs lehetőség van, ingyenesen. Nincsen utazás miatt, költség és időveszteség. Amennyiben rendelkeznek Skype internetes alkalmazással,  amelynek segítségével egymással, tudunk beszélni és látjuk is egymást, a Reiki első két fokozatának elsajátítása, számukra online is lehetséges. Az első Shoden fokozat ára:

A KÉPZÉS EGYÉNI, tehát kérem elküldeni a tanfolyam díját, ami 17000.- forint, + postaköltség. Belföldön kb. 1000.- forint, külföldön kb. 3000.- forint. 

Ezután, elküldöm a tanfolyam anyagát, az oklevelet és a nyugtát, egy CD-t és a segédeszközöket, majd több egyeztetett alkalommal, találkozom a tanítvánnyal a Skype-on és folyamatosan, kap behangolásokat, tanulunk és gyakorolunk, ahányszor szükséges.

Havonta a távol élő tanítványnak, csoportos gyakorlást és belső utazást tartunk a Skype-on, amelyen legtöbbször, egy Shinpiden (harmadik) fokozatot végzett tanítványom is, mint tanársegéd is segít. Az a tapasztalatom, hogy a hosszabb idő miatt, szakaszosan ismertetett tanítást könnyebben megértik a tanulók, mint amikor egyszerre több információt kell egyszerre befogadniuk. A közben felmerülő kérdéseiket, meg tudom válaszolni, illetve a csoportos gyakorlások miatt, sok esetben egy másik tanítvány mondja el a pozitív véleményét, tanácsát. Javasolom, ha távol vagy tőlem, bátran jelentkezz a tanfolyamra. Videók láthatóak a Skypeon tanultaktól, a Videók gyógyulásokról almenüben. 

Nekem ez plusz munkát jelentett de az eredmények nagyon sok örömöt okoztak.

EREDMÉNYEKRŐL ÜZENETEK:

2017-02-16-án érkezett levél

A Reiki segítségével pánikbetegségből gyógyultam ki. Rátaláltam a honlapra, és kértem a közvetlen Reiki energia küldését. Majd skype-on elvégeztem az I. fokozatú tanfolyamot, és később kaptam közvetlen behangolást is. A gyógyulásért magam is sokat dolgoztam. Jelenleg elmondhatom, hogy jól vagyok, pánikbetegségre gyógyszert nem szedek. Egyébként naponta (általában reggel és este is) reikizek. Egy dolog lebeg előttem, nem akarok még egyszer olyan beteg lenni, mint voltam, mert az kibírhatatlan volt.

Irén  aminci@freemail.hu

 

2016-04-04 Üdvözöllek benneteket, én hála a teremtőnek és a Reikinek nagyon jól vagyok. Minden reggel és este gyakorlok odáig jutottam, hogy kezd be indulni a belső érzés vagyis a hatodik érzék, ha jól mondom. Olyan valami ami segít könnyebben megoldani a feladataimat, ez nekem eddig nem működött. Meg aztán nagyon türelmes lettem,  tudom minek mi az értelme, vagyis könnyebben reagálom le a dolgokat. Érzem, mindenek kell egy bizonyos idö. Június elsején haza jövök és akkor szeretném a második fokozatot is, ha egyet értesz és elég érett vagyok erre természetesen te fogod ezt meghatározni. Puszillak benneteket, kellemes tavaszt kívánok. Nagyon tetszik amit szoktál közretenni a facebookon tanulságos persze annak aki ezt meg is érti.

Derzsi Erzsébet Szicilia Tarpani.  erzsebet.derzsi@yahoo.ro            (megjegyzés: Erzsébettel a Skypeon tanultunk)

2015-02-02. Vinze Brigitta Brüsszelből kérdezte, milyen diétát javasolok a colitisz, krónikus vastagbél gyulladásra. Mivel én 44 éve gyógyultam meg a bioenergia segítségével ebből a betegségből, megkérdeztem, két gyógyult beteget: Dán Marcsit és Szentgyörgyi Annát, akik a Reiki segítségével gyógyultak meg a nehezen, vagy nem gyógyítható betegségből. Anna válasza érkezett meg előbb. Mellesleg azóta Brigi is teljesen meggyógyult.  

Anna levelét, ami ékezet nélkül érkezett, bemásoltam ide. 

Draga Lajos.  

Colitis betegsegemre En probaltam minden dieta es orvosi es termeszetgyogyaszat modszer.

En koltottem ezekre a szerek hiaba tobb even mindig, havonta cca. 200-300 dollar.

A dieta, nyilvanvalo hogy rostos es hurutkepez etelek ezek en nem ajanlom.

Nem ettem a kenyer (teszta sem) es tej, es cukor (mert erjed) es semmi, ami smirgli.

Az kell megragni etelek haromszor mindig. Ma mar en vagyok csaknem minden evo. Paleos

A gyogyulas: a hazunk alaprajza es a fenykep alapjan elterelted a foldsugarzasok es behangoltal a Skypeon a Reiki ketto fokozatara, amit naponta tobb orat hasznaltam es gyakorolok ma is, meg sok munka kozben, auto drive is. A legjobban segito Reiki gyakorlat, nekem a koldok kezeles (onkezeles). A gondolat van az univerzum es vagyok halas nagyon. A magan elet, lett nekem teles boldog, van nekem hejes fiu három ev igaz te megmondtad elore, hogy ez lesz.

Kulonben kuld el a beteg-nonek az elso fokozat mellekletet ami a Dan Marcsirol szol. Az Marcsi gyogyulasi eredmeny nekem sokat segitet. Akarj jonni hozzam egy ketto honap en szervezni neked reiki tanulokat es en lenni a te tolmacs tanulo es behangolni engem a reiki harmadik fokozatra. imadkozok te érted minden nap.

Much kisses Ann Szentgyorgyi Canada          

A mail cimem kiadhatod a hasonlo betegnek.

 

Kedves Tanár úr! A betegségeim 1989-ben kezdődtek. Egy fertőző betegséget kaptam el, a Toxoplasmózist. Hosszú évekig szedtem rá a gyógyszert, nem sok eredménnyel, mert nem füstölte ki a kórokozót. Ekkor leszázalékoltak. A betegségnek a parazitái, betokozódtak a hasnyálmirigyembe, ahol cisztát okoztak. Négyszer műtöttek és nem vették észre, hogy több apró ciszta is van mellette. Meg amúgy is, olyan sebészeten műtöttek meg, ahol se fölszereltsé , se szaktudás nem volt ehhez a műtéthez. Ezt a klinikán mondta a professzor aki aztán végre rendesen meg műtött. Közben le állt a hasnyál mirigyem működése és ezért inzulinos cukor beteg lettem és az emésztő enzimeket is kívülről viszem be 97-óta. A magas cukor miatt fájni kezdtek a lábaim, amire újabb gyógyszert kaptam. A látásom romlott, ki derült, hogy a cukor miatt, glaukómás is lettem , erre szemcseppet kaptam . A sok altatástól, rendetlen légvételektől asztmás lettem. Erre újabb gyógyszereket kaptam. Lassan a rengeteg feszültségtől magas lett a vérnyomásom tartósan. Erre újabb gyógyszert kaptam. Közben hang hallásaim lettek, skizofréniásnak nyilvánítottak, erre két gyógyszert adtak. 15 évvel ezelőtt el kezdtem vérezni alulról. Ekkor ismét négy műtét következett, ki vettek a beleimből 2x 20 centit . A pontos diagnózist nem tudták felállítani, mert bizonytalan vérzés volt. Legalább félévi kórházi, klinikai fekvés után “gyógyultan” haza engedtek. Másnap reggel itthon újra véreztem. Ekkor valaki onnan ” fentről ” a kezembe adta Trében asszony füves könyvét és abból néztem ki, hogy melyik gyógynövény jó vérzésre. Így kötöttem ki a pásztortáskánál és azóta nem tért vissza a vérzés. Hála Istennek. A hasnyálmirigy betegsége miatt cukor, zsír és fűszer mentes diétán voltam vagy 25 évig . A sok hasnyál mirigygyulladás miatt elmeszesedett , nagyon szűk lett az epevezetékem, amit egy kis csővel tágítottak ki. Ez szájon át történt, de az egyik cserénél bele szakadt a vezetékbe nem tudták ki venni. Ezért újabb műtét következett, hogy ki vegyék ezt a csövet, de nem találták meg! Ez teljesen haszontalan műtét volt. Az ultrahang ki mutatta és azóta is azzal élek . Amikor egyszer az asztmámmal mentem ellenőrzésre az orvos egy gyógyszert ki cserélt háromra. Ekkor el kezdtem gondolkodni, hogy tényleg ennyire beteg vagyok? Aztán egy téli estén szörföztem itt az interneten és rá találtam a Mesterem honlapjára, ott is az energiaküldésre. Valaki ekkor is fogta “fentről” a kezemet, mert én egyedül nem mertem volna rá kattintani! Hála Lajos tanár úrnak kaptam az energiát és fokozatosan jobban és jobban éreztem magamat. Nagyon energikus lettem. Aztán 2012-ben a Skypeon voltunk kapcsolatban, a fényképemről és a házunk alaprajából megállapította a káros földsugárzásokat, és eltereltük azokat és bevezetett a Reiki csodálatos világába. Tanított és behangolt rá. Már meg van a második / Okuden / Reiki fokozatom is. Ezekért járó tandíjakat és más fizetséget nem a Tanár úrnak, hanem a Máltai Szeretet szolgálatnak kellett adományként befizetnem. A Tanár úr küldött egy CD-t, amelyen gyógyító programozó mondatok vannak. Ezeket a Reikivel együtt használom. Ezt a módszert alkalmaztam magamon minden hajnalban, kezeltem magamat gyakran és lassan még jobban lettem. A betegségek szép lassan visszavonulót fújtak. A cukorbetegségem stabilizálódott, a lábfájásom el múlt teljesen, meg tanultam levegőt venni, sokkal jobb a légzésem az asztmára már csak egy gyógyszer van. A /a gyógyíthatatlan!/ zöld-hályog teljesen elmúlt. Hasnyálmirigyem már évek óta nem volt be gyulladva, pedig már mindent eszek, csak persze még kevesebb szénhidrátot, mert a cukorbetegség még meg van, de szelíd formában. Az energiám a felhőket súrolja néha, olyan energikus vagyok. 20 év óta szingli voltam, de egy éve Makón, megismerkedtem egy hozzám illő hölggyel, akivel nagyon boldogok vagyunk. Erről már nem is álmodtam. Apátfalván lakom, biciklivel tekerek át Makóra, ami 10 kilométer. Korábban a közeli boltig is nehezemre esett eljutni. Mindig a fülembe cseng, amit Lajos tanár úr mondott még meg ismerkedésünkkor. Misi nagyon sok bajod lesz, mert a környezetedben levők nem fogadják el, hogy a beteg emberből gyógyult, illetve „gyógyító” lesz! De az is igaz, hogy a Reiki a boldogság elérésének módszere. A Skizofrénia hanghallásait korábban sikerült megszüntetni. De mostanában kizárólag az otthoni házban visszajöttek. Lajos tanár úr megígérte, hogy leutazik hozzám és segít megszüntetni azokat. Isten áldását kérem a Tanár úrra, aki tanított engem és a Reiki alapítójának Mikao Usui sensei emlékére, aki evvel a módszerrel megajándékozta az emberiséget.

2014.05.25 Trényi Mihály Apátfalva mihalytrenyi@gmail.com  alul látható az általa készített és elküldött videó.

Kedves Lajos!

Hálát adok az égnek, hogy megtaláltam az interneten a neveddel fémjelzett Gendai Reikit. Addig egy elkeseredett befelé forduló ember voltam, aki a betegségeivel foglalkozott. Az energiaküldésnek és a Reiki tanultaknak köszönhetően más ember lettem. Tudom saját magamat kezelni. Másképp látom a világot. Boldog vagyok. Köszönöm az összejöveteleket is amelyek a Skypeon két hetente van. Jók a meditációk és egymástól is sokat tanulunk. Az ország több részéből sőt külföldről is vannak résztvevők. Mind ezt egy fillér nélkül csinálod. Csodálkoztam azon is, hogy a Reiki tanfolyami díjat nem neked, hanem a Málta-i Szeretet Szolgálat számlájára kellett befizetnem.

Az energiaküldő listán továbbra is szeretnék, fent lenni. Nekem biztonságot jelent.

2015.02.15 Üdvözlettel Tuboly Irén tuboly.iren@gmail.com

2015-08-30 Boros Tibor vagyok Veszprémből 27 éves

Az egész ott kezdődött, hogy rátaláltam Wagner Lajos Reikis honlapjára az interneten. Két hónapja kaptam behangolást a Skypeon a Gendai Reiki Shoden (első) fokozatára. Azóta, a napi rendszeres önkezeléseknek köszönhetően megszabadultam az allergia gyötrelmeitől és az asztmámtól is. Már sem gyógyszert, sem az asztma pipát nem kell használnom hála a Reikinek.

Köszönettel Tibor littlefuhrer@freemail.hu

 

2016-04-08 Kedves Lajos Egymással jól tudunk kommunikálni, sőt, nagyon jól  Skype-on. Amikor megismertelek, attól kezdve már éreztem, hogy a Reiki melegíti föl a kezeim, pedig még be sem avattál. Aztán később félreérthetetlen volt a Reiki, a csodás Isteni gyógyító energia áramlása. Ezért is gondolok arra, hogy mivel most jönnek a jó idők, gyakrabban fogunk hazajönni Németországból és akkor személyesen is el tudok menni hozzád. Mindenesetre a kezem remegése alábbhagyott, a lábam is biztonságosabban jár. A  „gyógyíthatatlan parkinzon betegség” mégiscsak befolyásolható, pláne, ha az embernek van egy olyan jó Tanára, mint Te. Szóval köszönöm Neked még egyszer, hogy foglalkoztál velem, az idődet, amit rám szántál.

 Üdvözlettel Stamf Irma            03inci@gmail.com