Titkosak a reiki szimbólumok?

 TITKOSAK A REIKI SZIMBÓLUMOK? 

Ma a világhálón minden reiki szimbólumot megtalálunk. Behangolás nélkül, azonban nem működik, ahogyan a megkeresztelés nélkül sem jelent semmit a kereszt szimbólum használata, mondjuk a hitetlennek, vagy más vallásúaknak.

Amikor nyugati reikit (Shiki Ryoho) tanultam, (majd tanítottam), a reiki második fokozatán, szent reiki szimbólumokat tanultuk. A diák, nagyon sokszor lerajzolta mindhármat. A tanár elmagyarázta a szerepüket és hogyan kell alkalmazni őket. Oda kellett nagyon figyelni, mert semmilyen tanfolyami jegyzet nem volt. A tanítás csupán szóban történt és a tanfolyam végén a tanár összeszedte a rajzokat, mondván, hogy a szimbólumok, titkosak. Pár év után a diák talán semmire sem emlékezett, pedig maga a behangolás egy életre szól.

Hiroshi Doi, aki az Usui sensei által alapított Gakkai japán reiki szervezet tagja, ezt írja a szimbólumokról: nagyon hasznosak, segítenek a fejlődésedben, olyanok, mint a támasztó kerekek, amikor kerékpározni tanulsz. Amikor nagyon sokat használtad azokat és integrálódtál vele, már elhagyhatod azokat. (nagyon sok év, után)

Az első szimbólum, ami nem volt soha titkos a REI-KI. A Rei jelenti az univerzumot, a KI pedig az életenergiát. Szó szerint: a felhők közül, három kapun át, lejön az embereknek, hullámok és rezgések áramlásával, az életenergia.

A CKR első szimbólum: eredetileg két kanji betűből állt, az első betű jelentése: segítő szellemek, a második Rei mint az univerzum. Az első betű változásaiból alakult ki a mai formája, a második (Rei kanji) betű elmaradt. Elsősorban a fizikai problémákat oldja fel. Aktiválja, helyreállítja az egyensúlyt, ritmust, a tudatos finom energiáival. Megnöveli, rögzíti, stabilizálja, tisztítja, összpontosítja, célra. fókuszálja az energiát. Más jelek előtt, használva, azok hatását fokozza.

SHK a második szimbólum jelentés: rossz szokások, rossz beidegződés. Helyreállítja a lelki: gondolati és érzelmi egyensúlyt, meghozza a várt javulást. Elősegíti az fejlődést, növeli az érzékenységet. Kijavítja az emberi kapcsolatokat, a rossz szokásokat és annak minden fajta tüneteit. A karmát és traumát feloldja, a gyengéd szeretet és harmónia energiája. Védelmet, kérhetünk vele.

HSN harmadik szimbólum, öt (kanji) betűből alakult ki a mai írása. A magyar jelentése „egy igaz ember igaz gondolata” (úgy használom: alázatos ember igaz gondolata) Elsősorban csatlakoztat távoli dogokkal időben és térben. Csatlakoztat a kiválasztott célponttal az univerzumot megteremtő Isteni akarat energiájával, távoli célponttal, a múlttal, a jövővel. Az időn és téren túl és energiaszint feltöltést és átalakulást hoz, az univerzum energiája.

A három szimbólum együttes alkalmazásával:

1.- a legtöbb reiki munkához, és eredeti reiki gyakorlatokhoz, amit tanultál.    

2.- megváltoztathatók, feloldhatók a múlt karmái és a traumái küldj azokra reikit.

3.- hogy sikeres legyen a jövő, és küldhetsz (konkrét célra is) reiki energiát, áldást.

4.- megváltoztatható, a jelen életed, hogy békés, harmonikus, egészséges és boldog legyen.

5.- más embereknek küldhető reiki energia gyógyulásuk és boldog életük elérésére.  

Ezek a magyarázatok, az eredeti tanítások és a Gendai Reiki Okuden, második fokozatú jegyzeteiből valók, amit a tanuló a tanfolyamin kézhez kap.

Comments are closed.